2012. január 22., vasárnap

Egy kis "történelem"

A szubkultúra a 1970-es évek végén kezdett kialakulni Angliában és az 1980-as évek közepére érte el csúcsát.

Ha visszanyúlunk a stílus kezdeteihez, akkor az 1970es évek végére, illetve az 1980as évekig kell ezt megtennünk, Angliában.
Hazánkban ez későbbre tehető, körülbelül olyan 1989re; ekkor bontakozott ki nálunk, miközben Angliában nem volt előre haladás.
Külföldön a diákok a rossz oktatási rendszer miatt menekültek munkába, és rontották el az életüket,s emiatt sokan e kultúrába menekültek. Magyarországon a mozgalom okaként a rendszerváltást hozzák fel. Ezekben az években az életszínvonal folyamatosan csökkent, romlott, s az egyes társadalmi rétegek távolodtak, majd szétváltak egymástól. Folyamatosan nőtt a munkanélküliség - ami a mostani helyzetet is jellemzi ugye - ,  és a deviancia.
Ennek eredményeképp a fiatalok nagy részén eluralkodott a pesszimizmus, és nihilizmus, jövőtlenség, kilátástalanság, s végül ezek az ifjúk alkották a magyar dark (akkoriban még) szubkultúra javát.
Az akkori-romló, hanyatló, egyre rosszabbá váló- társadalmi helyzetet az alakuló szubkultúrák jól ábrázolták.
Tulajdonképpen a 60as években kezdődött az ifjúsággal, akiket az '56-os forradalom lázadói utódainak tartották, őket követte a 60-as évek beat-mozgalma. Ezek után jöttek a csövesek, punkok ,skinheadek. A 80as évek elején feltámadt egy új hullám, amit new wave-nek neveztek, majd underground néven értelmiségi fiatalokból álló szubkultúra toborzódott.
Újra hódított a kemény rock zene, majd az évtized végére alakult ki az a jelenség, amit ma dark/gothnak nevezünk.
Ez a szubkultúra az, amely a legjobban jellemezte a fiatalság nagy részének életérzését. Az akkoriban alakuló együttesek dalszövegei világosan kifejezték a magyarországi válsághelyzetet.
Hazánkban inkább 'dark'-nak nevezték a mozgalmat, amely angolul 'sötét'-et jelent; míg külföldön a szó megfelelője a goth/gothic volt.
Mostanra már előszeretettel használják az emberek együtt a két szót, mint például 'darkgoth', 'darkgothic', de ugyanúgy jelen van simán is: 'goth', 'gothic'. A 'dark' szó külön használata annyira nem jellemző, inkább kisebb számokban fordul elő.

E szubkultúra igen meghatározó eleme a zene volt, amely az idetartozó fiatalok egész életének hátteréül szolgált.
A dark/goth jelzőt legelőször az újságírók alkalmazták 1978ban a Joy Divisionra,majd amikor megjelent a Bauhaus Bela- Lugosi's Dead című kislemeze.
A zene a `70-es `80-as évek fordulóján alakult ki a new wave és a postpunk egy érdekes keveredése illetve új hajtása révén. Ebben az időben szinte egyszerre nőttek ki olyan irányadó zenekarok, amelyek mind a mai napig befolyással vannak az utódaikra. Ezek a zenekarok (Siouxsie and the Banshees, Bauhaus, Joy Division, The Sisters of Mercy, The Cure, .. stb.) később mindenféle más irányzat felé elmentek, voltak inkább rockosabb hangvételűek vagy inkább poposabbak, végeredményként pedig a dark már csak egy összefoglaló névvé vált, amely mára már számos egyéb irányzatot takar (gothic rock, industrial, cyber, neofolk, EBM, dark techno, stb.)
Azonban mindegyikben közös, hogy a zene alapjaiul az erős lelki érzékenység, a belső félelmek, kitaszítottság, kilátástalanság, érzelmi kiszolgáltatottság és depresszió szolgálnak, amelyek sötét, komor hangulatúvá teszik a zenei hangzást.
Ezt a belső életérzést átvezették a külsőségekre is: zenekarok általában teljesen feketében,feltupírozott hajjal,erőteljes sminkben jelentek meg a színpadon,amely aztán átragadt a közönségre is- s ez az amit még ma is tapasztalhatunk,ha elmegyünk egy metál,vagy rock fesztiválra/koncertre. Az akkori zenekarok és követőik alkották a dark/goth szubkultúra első generációját, amely a 80-as évek vége felé teljesen kibontakozott, majd később hanyatlásnak indult. De ezek inkább külföldre érvényesek, mert hazánkban a 80as évek vége volt pont a szubkultúra aranykora! (ekkoriban alakultak olyan zenekarok, amik még ma is emlékezetesek: Fuck of System, Árnyak, Hold.. )

Ez a mozgalom a 90es évek elején kezdett újra feltámadni; új zenekarok koncerteztek, amelyekre újra elkezdték alkalmazni a dark/goth jelzőt.
Ezek a zenekarok megpróbáltak valami újat alkotni, felhasználva elődeik által megteremtett alapokat. Ezek a számok még árnyaltabbak voltak, és több sötét romantika,illetve okkult elem jelent meg a szövegeikben.
(Pár zenekar: Mephisto Waltz,Rosetta Stone,London After Midnight)
Ezen zenekarok is szívesen alkalmazták megjelenésükben a fekete színt; fehér púdert,és fekete szemfestéket,illetve a halál,és elmúlás jelképeit- keresztek,koponya,koporsók,.. stb.

Azt mondják, hogy a mostanra felnövő ifjúság lenne a 3. generációja, de nem tudom. A mostani képviselők, és zenekarok már rég messze járnak az alapoktól, szóval kevésbé hasonlítanak a gyökerekre.
Mivel mindenki mindig újat akart felmutatni, sajnos elkanyarodtak a gyökerektől.
De a zenekarok hatása olyan erős, hogy a szubkultúra tagjai ha csak tehetik igyekeznek minél több koncertjükre eljutni, még ha az éppen külföldön is van.
Jó példa erre egy-egy külföldön megrendezésre kerülő dark/goth fesztivál, ahova külön buszokkal utaznak ki a társaság tagjai. A legnagyobb ilyen rendezvény minden évben a középkori hangulatot idéző Lipcsében kerül megrendezésre (Wave Gothic Treffen néven), ahova minden dark igyekszik legalább egyszer eljutni.
Ilyenkor Lipcse egy része teljesen átalakul, hogy a gothok minden igényeit kielégítse. A koncertek mellett színházi bemutatók, egyéb performance-ok láthatók. Hatalmas bazársor kínálja portékáit megvételre. Egy ilyen fesztivál a dark/goth személy számára maga a mennyország.
Ezen kívül természetesen még más fesztiválok is visszatérően megrendezésre kerülnek évente, például Bolków Castle Party, Zillo, M`era Luna.



4 megjegyzés:

  1. Szia! Nyilván véletlen volt a Wave Gotik Treffen nevének elírása.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha esetleg elírtam,valószínű,hogy nem direkt volt. De mit írtam el?

      Törlés
  2. ,,A legnagyobb ilyen rendezvény minden évben a középkori hangulatot idéző Lipcsében kerül megrendezésre (World Gothic Treffen néven), ahova minden dark igyekszik legalább egyszer eljutni."

    VálaszTörlés
  3. Hű,köszönöm szépen,hogy szóltál- ezt szépen elírtam. Valószínű lélekben már előrébb jártam pár témával. Még egyszer köszönöm!!

    VálaszTörlés

Kommentelni,hozzászólni,ötleteket megosztani bátran szabad! =)